Cím: 6726 Szeged Kállay Albert utca 7. | Tel: +36 (20) 3290-263 | Mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Amalgám tömések cseréje

Az amalgám alkotóelemeinek  kb. fele folyékony higany, a másik fele pedig fémpor, mely kb 65% ezüstöt,  29% ónt,  6% rezet,  2% cinket és  3% higanyt tartalmaz.
Ezen összetevők közül a legkevésbé kívánatos hatást a higany  váltja ki, ugyanis a  higany sói túlérzékenységet, allergiát okozhatnak, a szervezet  ellenanyagot termel, mely a vesében lerakódva veseelégtelenséghez vezet. 


A rágás, töméssérülés vagy korrózió következtében felszabaduló  higany máj-, vese-,tüdő-,csont, szájnyálkaháryta és bélflóra-elváltozásokat illetve neurotoxikus hatást vált ki. Krónikus jellege miatt először csak funkcionális, később pedig szervi elváltozások is kialakulhatnak. Ha pedig a szájüregben más fém is jelen van ( arany inlay, fémkerámia korona vagy fémlemez pótlás), a fellépő galvanizmus miatt a helyzet még súlyosabbá válhat.

A toleranciaszint betegenként változó, egyesek immunrendszere képes harmonizálni e folyamatokat, míg másoknál  kimutatható a káros higanykioldódás.  Intézetünkben működő  Mora fogászati teszt  segítségével megállapítható, hogy  mely tömések cseréje szükséges, és hol  nem olyan számottevő a higanykioldódás, hogy a szervezetet károsítsa.   Ilyen esetekben, csak akkor  indokolt az amalgám eltávolítása, ha a tömés állapota nem megfelelő, hiányos, korrodálódott, alászuvasodott, stb. így megkíméljük a  szervezetet egy felesleges sokktól.
Az amalgámtömés eltávolítását nagyon körültekintően, speciális elszívást alkalmazva végezzük, hogy ne kerüljön a szervezetbe amalgámreszelék. Intézetünkben dolgozó természetgyógyász szakorovok segítségével  amalgám, illetve nehézfémkivezetésre is lehetőség van homeopátiás szerekkel, hogy az évek alatt a szervezetben lerakódott káros anyagok kiürülését elősegítsék.
A Mora biorezonanciás készülék  visszavezeti a szervezetbe az eltávolított amalgámdarab káros rezgéseinek inverzét, így az interferencia elve alapján kiolthatók a kitesztelt allergiát kiváltó elektromágneses rezgések.

*A szöveg nem tudományos értékű, a betegtájékoztatást szolgálja.

Megosztom...

PLG_CONTENT_ITPSOCIALBUTTONS_SUBMITPLG_CONTENT_ITPSOCIALBUTTONS_SUBMITPLG_CONTENT_ITPSOCIALBUTTONS_SUBMITPLG_CONTENT_ITPSOCIALBUTTONS_SUBMITPLG_CONTENT_ITPSOCIALBUTTONS_SUBMIT